World War One Sites - The NETWORLD Database

A 13. Huszárezred emlékműve, Kenderes, Magyarország

Az országban egyedülálló méretű és szépségű emlékmű a 13. Jászkun Huszárezred I. világháborúban elesett hősi halottainak állít emléket. A kormányzó elképzelései alapján a kompozíciót Gerlóczy Gedeon (Budapest, 1895. június 28.–Budapest, 1975. július 30.) neves építész tervezte meg. A szobrász Erdey Dezső (Istvánfölde, 1902. augusztus 22. – Budapest, 1957. május 25.) volt.

A 16,5 méter magas korinthoszi oszlopon Szent Mihály arkangyalt ábrázoló bronzszobor áll, kezében karddal és pajzzsal. A talapzat fehér mészkőfalain 211 hősi halált halt katona neve olvasható. Érdekes az emlékmű tájolása: a főoldal és a szoboralak egyenesen a Horthy család sírboltja felé néz. Külön tiszteletadás ez vitéz Dr. nagybányai Horthy Szabolcsnak, aki a harcmezőn áldozta fel életét.A tetemes költségeket még a Kormányzó Úr támogatása mellett is csak hosszú idő alatt tudta előteremteni az Emlékmű Bizottság, amelynek elnöke Hellenbach Gottfried báró volt. Az 1941. július 29-én megrendezett avatáson megjelent a község apraja-nagyja, a helyi frontharcos szövetség veteránjai és a leventék, zászlók alatt vonultak fel, a liget bejáratánál pedig katonai díszszázad állott, zenekarral az élén. Az ünnepi szónok József királyi herceg volt, aki a kenderesi katonák különleges bátorságáról és hősiességéről beszélt, amit a háború számos harcterén, tábornagyként megtapasztalt. A Kormányzó Úr a szónoklatában elmondta, hogy a Trianonban halálra ítélt Magyarország helyén most egy erős, egészséges ország áll, melyben mindenki előtt nyitva áll az út a boldoguláshoz. Munkára és tanulásra, szorgalomra és takarékosságra buzdított, mivel ezek révén juthat előre az ember. Az avatási lepel a Himnusz hangjaira hullott le katonai tiszteletadás mellett, majd Hász István római katolikus tábori püspök és Soltész Elemér protestáns tábori püspök megáldotta az emlékművet.Az ünnepség végén koszorúkat helyeztek el.

Hungary,

Type of WWI-heritage

  • War monument

Dimensions

A 16,5 méter magas korinthoszi oszlopon Szent Mihály arkangyalt ábrázoló bronzszobor áll, kezében karddal és pajzzsal.

State of repair/preservation

Az emlékmű két lépésben került felújításra. 1 lépés: 2014-ben 3 millió Forintból felújításra került a mészkőből készült oszlop, a talapzat valamint az emlékműhöz vezető, szintén mészkőből készült lépcső. 2. lépés: 300 ezer Forintból elkészült az emlékmű környezetének helyreállítása, valamint a helyi temetőben talált 8 db első világháborús emlékkő áthelyezésre került az emlékmű tövéhez. Mindkét tevékenységre az Első Világháborús Centenáriumi Bizottság által kiírt sikeres pályázatból biztosítottuk a forrást.

 

Historical WWI Context

Az emlékmű 211 hős emlékét tartalmazza.

State of legal protection

nem elérhető adat

Owner

Kenderes önkormányzat

Kind of cultural use of WWI

www.horthytura.hu

Opening

Entrance Fee

nem elérhető adat

Information regarding cities, villages, other touristic attractions (non-WWI) nearby

nem elérhető adat

Accomodation

www.szallas.hu

Public Transport

Kenderes autóval a 4. sz. főúton közelíthető meg. Autóbuszjáratok érkeznek a településre, a vasút nem csatlakozik a fővonalhoz.További információ: www.kmkk.hu/68-helykozi-autobusz-menetrend-jasz-nagykun-szolnok-megye

Further information sources

Horty kastély

Other heritage sites nearby

Museums Private Collections

nem elérhető adat

Location

Back to list